Egy hónappal ezelőtti lábujj balesete szépen rendbejött, de valószínűleg ebből kifolyólag most leesett a körme. Nyilván sérülhetett, levált és most beakadt valahová. 2 napig nagyon fájt szegény Priznikének, újból kötöztük, hogy el ne fertőzze és ne verje semmihez. Pár nap után a kömét meg is találtam a garázsban. Most már teljesen rendben van.
Kis vendégünkkel, Chilikével a legjobb barátnők. Nagyokat játszanak, mindig együtt vannak, egymáshoz közel alszanak.
Augusztus végén 2 napra vendégünk volt Mese, a tavaly évvégén itt ideiglenesező gyönyörűséges foxilány. Mese eléggé karakán jellem, odamondogatott Priznicnek, Chilinek is, akkor nagyon észnél kellett lennünk, hogy ne robbanjon ki tömegverekedés. Nem is hagytuk őket magukra egy percre sem. Egy közös bunyónál azonnal ott terem Jerry főnök úr is, 4 foxit pedig képtelenség szétválasztani.
Szerencsére semmi baleset nem történt, ellenben jó kis mozgalmas, igazi foxis hétvégénk volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése